III. Êvfolyam, 3. szåm 1999. Ősz (165-187. oldal)

Boda Zsolt: A biodiverzitĂĄs nemzetkĂśzi politikai gazdasĂĄgtana, kĂźlĂśnĂśs tekintettel a tulajdonjogokra⁽¹⁾

Témák: állam, bennszülöttek, biodiverzitás, biotermék, egyezmény, elosztás, élőlény, fenntarthatóság, GATT, géntechnológia, hagyomány, igazságosság, intézmény, kereskedelem, környezet, Magyarország, mezőgazdaság, ökológia, őserdő, politika, stratégia, szabadalom, szegénység, tulajdonjog, USA, WTO

A jelen egyik legfontosabb nemzetkĂśzi politikai-gazdasĂĄgi problĂŠmĂĄja kĂŠtsĂŠgkĂ­vĂźl a biolĂłgiai sokfĂŠlesĂŠg megőrzĂŠsĂŠt biztosĂ­tĂł, illetve a biolĂłgiai erőforrĂĄsokkal valĂł gazdĂĄlkodĂĄst szabĂĄlyozĂł megfelelő nemzetkĂśzi rezsim kiĂŠpĂ­tĂŠse.⁽²⁾ A rendszernek tĂśbbfĂŠle elvĂĄrĂĄst kell kielĂŠgĂ­tenie: egyszerre kell ĂśkolĂłgiailag fenntarthatĂłnak, gazdasĂĄgilag hatĂŠkonynak ĂŠs igazsĂĄgosnak, valamint politikailag kivihetőnek bizonyulnia. Az 1992-es Rio de JaneirĂł-i kĂśrnyezetvĂŠdelmi csĂşcskonferenciĂĄn elfogadott EgyezmĂŠny a biolĂłgiai sokfĂŠlesĂŠgről (Convention on Biological Diversity) az alĂĄĂ­rĂłk szĂĄndĂŠka szerint egy ilyen rezsim alapjĂĄt veti meg, ĂĄm tĂśbben szkeptikusak a tekintetben, hogy valĂłban kĂŠpes-e ezt a szerepet betĂślteni (lĂĄsd Hufty (1998)). E nĂŠzet szerint a jelenlegi helyzetet egyfajta furcsa anarchia jellemzi, amelyben a szabĂĄlyok jĂł esetben is csak formĂĄlĂłdĂłban vannak a kĂźlĂśnbĂśző aktorok egymĂĄssal gyakran nehezen Ăśsszeegyeztethető tĂśrekvĂŠsei mentĂŠn. A jelentős nĂŠzetkĂźlĂśnbsĂŠgek lĂŠte nem meglepő, ha belegondolunk, hogy az Ăźgyben ĂŠrintettek kĂśzĂŠ tartoznak a fejlett ĂŠs a fejlődő orszĂĄgok ĂĄllamai, az ĂŠlet megjelenĂŠsi formĂĄit hasznosĂ­tĂł ipar vĂĄllalatai, a nemzetkĂśzi kĂśrnyezetvĂŠdelmi ĂŠs fejlesztĂŠsi szervezetek, a "zĂśldek" ĂŠs az egyĂŠb nem kormĂĄnyzati intĂŠzmĂŠnyek (NGO-k), a nemzetkĂśzi ĂŠs a helyi gĂŠnbankok, a kutatĂłk, s vĂŠgső soron azok a hĂŠtkĂśznapi emberek, akiknek a diverzitĂĄs megőrzĂŠse vagy pusztulĂĄsa kĂśszĂśnhető.

ÁllĂĄspontom szerint azonban bizonyos trendek mĂĄr ĂŠrzĂŠkelhetők, s a riĂłi egyezmĂŠny nĂŠhĂĄny ponton elĂŠg hatĂĄrozottan kijelĂślte azt az irĂĄnyt, amerre a biodiverzitĂĄs nemzetkĂśzi rezsimje feltehetően fejlődni fog. Maga az egyezmĂŠny egyĂŠbkĂŠnt a kĂśrnyezetvĂŠdelmi ĂŠs a nemzetkĂśzi kereskedelmi megĂĄllapodĂĄsok egyfajta sajĂĄtos keverĂŠke, s ezt nyugodtan ĂŠrtelmezhetjĂźk Ăşgy, mint ami az idők szavĂĄnak kifejeződĂŠse.⁽³⁾ A tĂŠmĂĄval kapcsolatos problĂŠmahalmazbĂłl most azonban inkĂĄbb csak a tulajdonjogok kĂŠrdĂŠsĂŠvel foglalkozunk. Ez egy olyan terĂźlet, amely az egyezmĂŠnyben ĂŠs a kĂśrĂźlĂśtte zajlĂł vitĂĄkban, valamint az EgyesĂźlt Államok tĂĄvolmaradĂĄsĂĄban is kiemelt szerepet jĂĄtszik. Az mindenesetre nyilvĂĄnvalĂł, hogy a biolĂłgiai erőforrĂĄsok kĂśzjĂłszĂĄg jellege csĂśkkenni fog azon tĂśrekvĂŠsek kĂśvetkezmĂŠnyekĂŠppen, amelyek valamifĂŠle tulajdonjogot - beleĂŠrtve ezek speciĂĄlis formĂĄjĂĄt, a szellemi tulajdonjogot - igyekeznek ĂŠrvĂŠnyesĂ­teni felettĂźk.

Az alábbiakban annak a folyamatnak és politikai-gazdasági kontextusnak a rövid bemutatására teszek kísérletet, amelybe a biológiai sokféleség feletti tulajdonjog kiterjesztésének folyamata ágyazódik. Megkísérlem továbbá e fejlemény lehetséges ökológiai hatásainak vázlatos értékelését, s bemutatom, hogy Magyarország mindebből milyen tanulságot szűrhet le. Mindenekelőtt azonban talán nem haszontalan néhány mondatban összefoglalni a biodiverzitás (faj- és fajtagazdagság, genetikai sokféleség) gazdasági jelentőségét, ugyanis ez az a terület, amely körül a politikai és a gazdasági csatározások folynak.

A biodiverzitás mint biológiai erőforrás

A biodiverzitás ökológiai szempontból betöltött jelentősége jól ismert. Ha a faj(ta)gazdagság vagy a genetikai sokféleség egy adott ökoszisztémában lecsökken, az nagymértékben gyengíti az ökoszisztéma ellenálló képességét, s ez az ökoszisztéma degradációjához vezethet. Az ökoszisztémák - és végső soron a bioszféra - egészségének valamiféle szinten tartása így mindenképp szükségessé teszi, hogy megállítsuk a jelenlegi elképesztő mértékű fajpusztulást. Ha ez nem sikerül, akkor az ebből származó katasztrofális következmények az embert sem kímélik.

Az utĂłbbi időben ugyanakkor mind vilĂĄgosabbĂĄ vĂĄlt, hogy a biolĂłgiai sokfĂŠlesĂŠg ennĂŠl kĂśzvetlenebb mĂłdon is rendelkezik tĂĄrsadalmi-gazdasĂĄgi ĂśsszefĂźggĂŠsekkel. Elsősorban a fejlődő orszĂĄgokban jelentkeznek drĂĄmaian Ăşgy a mezőgazdasĂĄg, mint a termĂŠszetes ĂŠlőhelyek⁽⁴⁾ biodiverzitĂĄsĂĄnak szegĂŠnyedĂŠsĂŠvel jĂĄrĂł tĂĄrsadalmi hatĂĄsok. A gĂŠnek, a fajok ĂŠs az ĂśkoszisztĂŠmĂĄk sokfĂŠlesĂŠge mellett a kultĂşrĂĄkĂŠt is a biodiverzitĂĄs fogalmĂĄba kell ĂŠrteni, annĂĄl is inkĂĄbb, mert ezek lĂĄthatĂłlag ĂśsszefĂźggenek. A faj(ta)gazdagsĂĄg visszaesĂŠse a hagyomĂĄnyos kultĂşrĂĄk eltĹąnĂŠsĂŠvel jĂĄr(t) egyĂźtt, s az oksĂĄgi ĂśsszefĂźggĂŠs nem egyirĂĄnyĂş: a biodiverzitĂĄs csĂśkkenĂŠse a tradicionĂĄlis kĂśzĂśssĂŠgek felbomlĂĄsĂĄt eredmĂŠnyezi, ami viszont az ezek ĂĄltal termesztett, nemesĂ­tett helyi nĂśvĂŠny- ĂŠs ĂĄllatfajtĂĄk eltĹąnĂŠsĂŠhez vezet(ett). Vagyis a biodiverzitĂĄst a fejlődő orszĂĄgokban nem csupĂĄn a termĂŠszeti ĂśkoszisztĂŠmĂĄk pusztulĂĄsa veszĂŠlyezteti, hanem a mezőgazdasĂĄgban lezajlott "zĂśld forradalom" is, amely csĂśkkentette a termesztett ĂŠs a tenyĂŠsztett fajtĂĄk sokfĂŠlesĂŠgĂŠt.⁽⁵⁾

Itt most nem tĂŠrhetĂźnk ki arra, hogy a mezőgazdasĂĄg iparosĂ­tĂĄsa milyen tĂĄrsadalmi-politikai problĂŠmĂĄkat okozott a harmadik vilĂĄgban, azt azonban ĂŠrdemes megjegyezni, hogy az importĂĄlt fajtĂĄknak nemcsak a gazdasĂĄgossĂĄga kĂŠtsĂŠges (idővel csak egyre nĂśvekvő mĹątrĂĄgya ĂŠs egyĂŠb erőforrĂĄs inputtal tarthatĂłk a kezdeti jĂł hozamok), hanem a helyi kĂłrokozĂłkkal, kĂĄrtevőkkel szembeni ellenĂĄllĂł kĂŠpessĂŠge is.⁽⁶⁾ A modernista fejlesztĂŠsi projektek csődjĂŠre vĂĄlaszul nĂŠhĂĄny helyen "radikĂĄlis" megoldĂĄskĂŠnt a hagyomĂĄnyos gazdĂĄlkodĂĄsi mĂłdokhoz valĂł visszatĂŠrĂŠssel prĂłbĂĄlkoznak.⁽⁷⁾ Figyelemre mĂŠltĂł ĂŠs biztatĂł, hogy egyes vizsgĂĄlatok szerint a hagyomĂĄnyos fajtĂĄk mĹąvelĂŠse ott sem tĹąnt el teljesen, ahol a modern vĂĄltozatok nyertek teret, azaz sok helyĂźtt egymĂĄs mellett ĂŠlnek a tradicionĂĄlis ĂŠs az Ăşj fajtĂĄk (Brush et al. (1992)).

A faj(ta)gazdagsĂĄg csĂśkkenĂŠse azonban nemcsak a fejlődő orszĂĄgok mezőgazdasĂĄgĂĄnak okoz(hat) problĂŠmĂĄkat: egyes vizsgĂĄlatok szerint az EgyesĂźlt Államokban termesztett gabonĂĄkat sĂşjtĂł betegsĂŠgek ĂŠs a korĂĄbbinĂĄl ingadozĂłbb termĂŠshozam is jĂłrĂŠszt a genetikai homogenitĂĄsnak tudhatĂł be. Al Gore, az EgyesĂźlt Államok alelnĂśke a "genetikai erĂłziĂłt" a globĂĄlis ĂŠlelmiszertermelő rendszert fenyegető legnagyobb veszĂŠlynek nevezte (idĂŠzi Frisvold-Condon (1998), 554-555. o.). A nĂśvĂŠnyfajtĂĄk genetikai felfrissĂ­tĂŠse pedig a hagyomĂĄnyos, ősi vĂĄltozatokat igĂŠnyli.⁽⁸⁾

A biodiverzitás gazdasági értékét annak az egyre növekvő és koncentrálódó iparágnak a jelentősége is jelzi, amelyik az élet természetben előforduló formáinak gazdasági hasznosításával foglalkozik. Az előrejelzések szerint az új ipari forradalmat a biotechnológia fogja vezetni, márpedig ennek nemcsak mezőgazdasági és élelmiszeripari, de gyógyászati és gyógyszeripari alkalmazása is a faj(ta)gazdaság nyújtotta genetikai erőforrásokra támaszkodik.

A természetes hatóanyagok iránti érdeklődés - a hetvenes évek visszaesése után - az utóbbi időkben jelentősen megnövekedett, ami mögött technológiai, de felfogásbeli változások is fellelhetők. A technológiai változások például olyan új vizsgálati módszereket is jelentenek, amelyekkel a természetes hatóanyagok gyorsabban tesztelhetők. De nem feledkezhetünk meg a géntechnológia térnyeréséről sem, ami egyesek szerint az élet megjelenési formáit hasznosító ipar húzóágazata, és egyfajta technológiai forradalmat testesít meg, annak minden kockázatával együtt. A felfogásbeli változások közé pedig például a "szelíd gyógyászat" eszméinek térnyerése sorolható, aminek következtében kezdik komolyabban venni az ősi gyógymódokat és szereket.

A legnagyobb kutatóközpontokban mindenhol jelentős programokat indítottak a természetes hatóanyagok vizsgálatára (Reid et al. (1993), 7. o.). Az Egyesült Államokban a receptre kapható gyógyszerek mintegy harmada rendelkezik növényi eredetű hatóanyaggal, nem beszélve azokról a gyógyhatású szerekről, amelyek esetében ez az arány jóval magasabb. Egy becslés szerint 1990-ben a növényi eredetű szerek piaci forgalmának értéke csak az Egyesült Államokban mintegy 16 milliárd dollár volt (Baumann et al. (1996), 16. o.). Azt is figyelembe kell venni, hogy számtalan esetben nem közvetlenül használják fel a növényi komponenst, hanem az csupán valamilyen szintetikus hatóanyag kifejlesztéséhez nyújt modellt.

A sokféleség tehát nem "csupán" alapvető ökológiai funkciókkal bír. Közvetlen gazdasági szerepe sem elhanyagolható, s erre akkor derül fény, amikor a biodiverzitás csökkenése már-már drámai méreteket ölt. A biotechnológiai ipar működésében nyilvánvalóvá válik a modern fejlődés azon ellentmondása, amire az ökológiai közgazdászok már régen felhívták a figyelmet: a piacgazdaság működése is azokra az ökológiai alapokra támaszkodik, amelyeket közben folyamatosan rombol. Például hogyan egyeztethető össze a mezőgazdaságban a hagyományos gazdálkodásra jellemző fajtagazdagság fenntartásának szükségessége az agribiznisz expanzióra és homogenitásra törekvésével?

Más oldalról közelítve ugyanakkor azt mondhatjuk, hogy - hála a nyilvánvaló gazdasági érdekeknek is - a társadalom és a politika jobban mozgósítható a biodiverzitást fenyegető veszélyek ellen. Politikai szempontból azonban az a jól ismert tény komplikálja a helyzetet, hogy a faj(ta)gazdag-ság megőrzésének problémája elsősorban a fejlődő országokban jelentkezik, azon egyszerű oknál fogva, hogy a trópusi esőerdők minden mással összemérhetetlenül gazdagabb flórának és faunának adnak otthont: a világ összes növény- és állatfajának legalább fele, de más becslések szerint 90 százaléka él itt, és csak itt. A világ mezőgazdasági termelésének csaknem háromnegyedét adó mintegy féltucatnyi alapgabona és haszonnövény ugyancsak a fejlődő országokból származik, így ott találhatók azok a vad rokonfajták, valamint ősi változatok, amelyek kulcsszerepet játszanak a nemesítésben. Tehát amíg az egyik oldalon a fejlett országok biotechnológiai ipara koncentrálódik, addig a másik oldalon az a néhány fejlődő ország áll (a biodiverzitás "G-7-e"), amelyik a földi élet változatosságának jelentős hányadát a területén tudhatja.

A fejlődő országok nyilván hasznosítani szeretnék e kincset, amely erőforrásként és tőkeként egyaránt modellezhető. Erőforrás (input) akkor, amikor termelési érték előállításához járul hozzá (ami például egy új gyógyszerben vagy nemesített növényben testesül meg); tőke akkor, amikor megőrzése befektetésnek tekinthető, hiszen jövőbeli hasznosítást, jövedelemtermelést tesz lehetővé. Ennek alapján két alapvetően fontos kérdés fogalmazható meg: (1) miként részesedhetnek a fejlődő országok a biológiai erőforrásaik felhasználásakor keletkező hasznokból és (2) miként biztosíthatók a faj(ta)gazdagság fenntartását szolgáló beruházások. A két kérdés természetesen összefügg egymással, de csak részben, ami abból a sajátosságból fakad, hogy a biodiverzitás környezeti jószág. Létezésére - ezért megőrzésére - mindenképp szükség van, ám a felhasználás jelenlegi hasznai korántsem feltétlenül biztosítanak elegendő forrást a fenntartásra. Ráadásul ennek költségei sem egyszerűen megállapíthatók, hiszen figyelembe kellene venni a haszonáldozat költséget is. A riói csúcson és az azt övező vitákban kiderült, hogy a fejlődő országok a fenntartható fejlődés elvében az "északi országok" azon burkolt törekvését vélték felismerni, hogy a "dél" növekedését és a környezeti javak ezzel szükségképpen együtt járó fogyasztását befagyasszák, így teremtve "ökológiai teret" a maguk számára (lásd Sachs (1993)).

Ha tehĂĄt a fejlettek azt akarjĂĄk, hogy a fejlődők az emberisĂŠg egĂŠsze ĂŠs a jĂśvő ĂŠrdekĂŠben ĂŠrintetlenĂźl őrizzĂŠk meg ĂśkolĂłgiai gazdagsĂĄgukat, akkor magĂĄtĂłl ĂŠrtetődő, hogy (1) meg kell osztaniuk azokat a jĂśvedelmeket, amelyek e kincs jelenlegi hasznosĂ­tĂĄsĂĄbĂłl szĂĄrmaznak; (2) segĂ­teniĂźk ĂŠs finanszĂ­rozniuk kell a megőrzĂŠst; s (3) a segĂ­tsĂŠgnek egyfajta kompenzĂĄciĂłt is tartalmaznia kell az alternatĂ­v hasznok elmaradĂĄsĂĄĂŠrt. Ez utĂłbbi igĂŠnyt a fejlett orszĂĄgok - ĂŠlĂźkĂśn az EgyesĂźlt Államokkal - "zĂśld zsarolĂĄskĂŠnt" (greenmail) szoktĂĄk elutasĂ­tani, a (2) pont a riĂłi egyezmĂŠnyben is szerepel, azonban meglĂĄtĂĄsom szerint a hangsĂşly mintha tĂşlzott mĂŠrtĂŠkben is az (1) pontra kerĂźlt volna. A biolĂłgiai erőforrĂĄsokbĂłl szĂĄrmazĂł hasznok megosztĂĄsa, illetve kĂśzĂśs kihasznĂĄlĂĄsa (az Ăşgynevezett bioprospecting), persze megfelel a mĂŠltĂĄnyossĂĄg elvĂŠnek, s az is kĂŠtsĂŠgtelen, hogy pĂłtlĂłlagos erőforrĂĄsokat, valamint egyfajta ĂŠrdekeltsĂŠget teremt a biodiverzitĂĄs megőrzĂŠsĂŠhez. KĂŠrdĂŠs, hogy elegendő-e mindez.⁽⁹⁾

A genetikai kincs bizonyos ĂŠrtelemben kĂśzjĂłszĂĄg: a hozzĂĄfĂŠrĂŠs lĂŠnyegĂŠben nem korlĂĄtozott, s a felhasznĂĄlĂĄs nem versengő jellegĹą.⁽¹⁰⁾ Ám a biolĂłgiai erőforrĂĄsok feletti tulajdonjogok intĂŠzmĂŠnyesĂ­tĂŠsĂŠvel korlĂĄtozhatĂł ĂŠs versengő jellegĹąvĂŠ tehető a felhasznĂĄlĂĄs, s az elmĂşlt ĂŠvtizedek fejlemĂŠnyei kĂŠtsĂŠgkĂ­vĂźl ebbe az irĂĄnyba mutatnak. KĂŠt, egymĂĄssal pĂĄrhuzamos, s egymĂĄstĂłl csak rĂŠszben fĂźggetlen folyamatrĂłl van itt szĂł: az egyik a biolĂłgiai sokfĂŠlesĂŠgről szĂłlĂł egyezmĂŠny keretĂŠben rĂśgzĂ­tett azon elv megvalĂłsulĂĄsĂĄt jelenti, amely szerint minden orszĂĄg - bĂĄr bizonyos feltĂŠtelek mellett, de - szuverĂŠn jogokkal rendelkezik biolĂłgiai erőforrĂĄsai felett; a mĂĄsik pedig az a VilĂĄgkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization - WTO) ĂĄltal is előmozdĂ­tott trend, amely a szellemi tulajdonjogok kiterjesztĂŠsĂŠre ĂŠs szĂŠles kĂśrĹą ĂŠrvĂŠnyesĂ­tĂŠsĂŠre irĂĄnyul. Az alĂĄbbiakban ezt a kĂŠt kĂŠrdĂŠst tĂĄrgyalom.

A biológiai erőforrások feletti tulajdonjog

A genetikai erőforrások hagyományosan szabad hozzáférésű javaknak számítottak. A tradicionális társadalmakban ez máig így van, de a modern mezőgazdaságban is egészen a legutóbbi időkig ez érvényesült. A növénynemesítők ugyan néhány országban bizonyos jogokkal rendelkeznek "teremtményeik" felett, de a többi termelőt és nemesítőt ez nem akadályozza a további nemesítésben és abban, hogy a termésből a következő évre való magot félretegyék, illetve hogy egymás között cserekereskedelmet folytassanak. Mivel a nemesítés társadalmilag nagyon hasznos, ám privát haszna nehezen érvényesíthető, ezért a génbankok és a nemesítő intézetek a legtöbb országban állami, nemzetközi segédlettel - például a Consultative Group on International Agricultural Research (CGIAR - a nemzetközi agrárkutatás tanácsadó szervezete) keretében - vagy nonprofit intézményként működnek. A vadon tenyésző élőlények genetikai adottságainak felhasználása értelemszerűen ugyancsak kevéssé korlátozott. A növényi vagy állati eredetű termékeket (vagy azok előállítási módját) pedig lehetett ugyan szabadalmaztatni, de magát az élőlényt nem.

Ez a helyzet, mint fentebb is jeleztem, kĂŠtfĂŠle problĂŠmĂĄt vet fel. ElőszĂśr is a gazdĂĄtlan genetikai erőforrĂĄs kĂśnnyen megsemmisĂźlhet. Ezt a kĂśrnyezet-gazdasĂĄgtanban jĂłl ismert jelensĂŠget a kĂśzlegelők tragĂŠdiĂĄjĂĄnak metaforĂĄjĂĄval szoktĂĄk leĂ­rni: a tulajdonjogok tisztĂĄzatlansĂĄga a kĂśzĂśs hasznĂĄlatban lĂŠvő erőforrĂĄs kimerĂ­tĂŠsĂŠt eredmĂŠnyezi (lĂĄsd Hardin (1993)).⁽¹¹⁾ A biolĂłgiai sokfĂŠlesĂŠget persze nem elsősorban a kimerĂ­tĂŠs (egyes fajok kiirtĂĄsa), hanem a kĂśrnyezet alternatĂ­v hasznĂĄlata (a termĂŠszetes ĂŠlőhelyek ĂŠs a hagyomĂĄnyos mĹąvelĂŠsi mĂłdok felszĂĄmolĂĄsa) fenyegeti, de a tulajdonjog intĂŠzmĂŠnye - ha gyakorlĂĄsĂĄbĂłl hasznok is szĂĄrmaznak - segĂ­thet ezen a problĂŠmĂĄn is. A kĂśzgazdĂĄszok, de a kĂśrnyezetvĂŠdők is gyakran Ă­gy ĂŠrvelnek a tulajdonjogok rendezĂŠse mellett, kĂźlĂśnben a biodiverzitĂĄs megőrzĂŠse esetlegessĂŠ vagy - ahogyan valaki megfogalmazta - "altruisztikus cselekedettĂŠ" vĂĄlik (lĂĄsd Sedjo (1992)).⁽¹²⁾

MĂĄsodszor, a tulajdonjogok tisztĂĄzatlansĂĄga igazsĂĄgossĂĄgi problĂŠmĂĄt vet fel. Ha valamilyen, a hagyomĂĄnyos kĂśzĂśssĂŠgek ĂĄltal ĂŠvszĂĄzadok alatt "tĂśkĂŠletesĂ­tett", termesztett nĂśvĂŠnyfajta hozzĂĄjĂĄrul egy Ăşj, előnyĂśs tulajdonsĂĄgokkal rendelkező vĂĄltozat kinemesĂ­tĂŠsĂŠhez vagy valamilyen Ăşj gyĂłgyszer kifejlesztĂŠsĂŠhez, akkor jogosnak lĂĄtszik, hogy a hasznosĂ­tĂĄsbĂłl szĂĄrmazĂł jĂśvedelmekből az adott kĂśzĂśssĂŠg is rĂŠszesedjĂŠk. Erre azonban tĂśbbnyire nem kerĂźl sor, s az ĂŠrintetteknek mĂŠg fizetniĂźk is kell a termĂŠkĂŠrt, ha hozzĂĄ akarnak jutni.⁽¹³⁾ NyilvĂĄnvalĂł a feszĂźltsĂŠg a genetikai kincs kĂśzjĂłszĂĄg jellege ĂŠs a hozzĂĄ kapcsolĂłdĂł, egyre jelentősebb magĂĄnĂŠrdekek kĂśzĂśtt.

A kĂśzjĂłszĂĄg stĂĄtushoz kĂŠpest nĂŠmileg eltĂŠrő helyzet jĂśtt volna lĂŠtre, ha a genetikai erőforrĂĄsokat az emberisĂŠg kĂśzĂśs ĂśrĂśksĂŠgĂŠnek nyilvĂĄnĂ­tjĂĄk. A koncepciĂł eredetileg a hatvanas ĂŠvek elejĂŠn merĂźlt fel a tengerfenĂŠken talĂĄlhatĂł ĂŠrcvagyonnal kapcsolatban. Az elkĂŠpzelĂŠs lĂŠnyege az, hogy az emberisĂŠg kĂśzĂśs ĂśrĂśksĂŠgĂŠnek nyilvĂĄnĂ­tott javakra egyetlen ĂĄllam szuverenitĂĄsa sem terjed ki, hasznosĂ­tĂĄsukkor pedig tekintettel kell lenni a legszegĂŠnyebb ĂĄllamok ĂŠrdekeire (lĂĄsd Anand (1997)). A koncepciĂł az elkĂŠpzelĂŠsek szerint tehĂĄt erőteljes igazsĂĄgossĂĄgi elvet juttatott volna ĂŠrvĂŠnyre a nemzetkĂśzi kapcsolatokban, amely elv pĂĄrhuzamba ĂĄllĂ­thatĂł a John Rawls nevĂŠhez fĹąződő Ăşgynevezett differencia elvvel. Eszerint egy tĂĄrsadalmi ĂĄllapot (illetve jelen esetben: nemzetkĂśzi intĂŠzmĂŠnyrendszer) akkor tekinthető igazsĂĄgosnak, ha a fennĂĄllĂł egyenlőtlensĂŠgek a legrĂĄszorultabbak ĂŠrdekeit szolgĂĄljĂĄk (lĂĄsd Rawls (1997)).⁽¹⁴⁾ Az igazsĂĄgossĂĄgi elkĂŠpzelĂŠsek megvalĂłsĂ­tĂĄsa azonban zĂĄtonyra futott az amerikai politika ellenĂĄllĂĄsĂĄn. Az a tengerjogi konferenciĂĄkon kidolgozott egyezmĂŠny pedig, amely az emberisĂŠg kĂśzĂśs ĂśrĂśksĂŠgĂŠnek nyilvĂĄnĂ­tott ĂŠrckincs hasznosĂ­tĂĄsĂĄnak intĂŠzmĂŠnyi-jogi kereteit teremti meg, lĂŠnyegĂŠben a fejlett orszĂĄgok ĂŠs vĂĄllalataik ĂŠrdekeit jelenĂ­ti meg (Anand (1997)).

A tengerfenéki érckincsen kívül mást nem nyilvánítottak az emberiség közös örökségévé, jóllehet a nyolcvanas évek közepén arra törekedtek, hogy a genetikai erőforrások is megkapják ezt a minősítést. Az Egyesült Nemzetek Szövetségének Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) egyik konferenciáján elfogadta azt a javaslatot, hogy minden genetikai erőforrás (beleértve a nemesített fajtákat is) legyen az emberiség közös öröksége, ám a döntést már akkor is sok állam, köztük számos fejlődő ország vitatta (Frisvold-Condon (1998), 556. o.). A tengeri érc hasznosítása körüli bonyodalmak fényében - amelyek álláspontom szerint az emberiség közös örökségére vonatkozó koncepció gyakorlati csődjét jelentik - úgy látszik, hiábavaló is lett volna a genetikai kincs esetében ez a törekvés. Azt azonban nem felejthetjük el, hogy a két probléma fontos különbségeket mutat. A biodiverzitás esetében ugyanis a fejlődő országok erősebb alkupozícióval rendelkeznek, mint a tengerfenéki érckincs esetében, így elképzelhető, hogy egy olyan egyezményt sikerült volna tető alá hozni, amelyik jobban megfelel az érdekeiknek. Egy ilyen rendszer feltehetően egy nemzetközi testülethez rendelte volna a genetikai erőforrások hasznosítását, és az ebből befolyó jövedelmekből vagy más módokon - például a már ismert "környezetet az adósságért" csere keretében, esetleg technológiatranszferrel - biztosított volna forrásokat a biodiverzitás megőrzésére. Az alapvető regulatív eszme tehát a kompenzáció elve lehetett volna.

AkĂĄrhogy is, de az esemĂŠnyek mĂĄst hoztak. A Rio de JaneirĂłban 1992-ben elfogadott egyezmĂŠny a biolĂłgiai sokfĂŠlesĂŠgről nem az emberisĂŠg kĂśzĂśs ĂśrĂśksĂŠgĂŠnek koncepciĂłjĂĄra, hanem az ĂĄllamok szuverĂŠn jogaira ĂŠpĂ­t a terĂźletĂźkĂśn talĂĄlhatĂł biolĂłgiai erőforrĂĄsok felett, s leszĂśgezi, hogy ezen erőforrĂĄsok nem tekinthetők kĂśzjavaknak.⁽¹⁵⁾ Az ĂĄllamoknak kizĂĄrĂłlagos joguk van a terĂźletĂźkĂśn talĂĄlhatĂł biolĂłgiai erőforrĂĄsok hasznĂĄlatĂĄra, ugyanakkor a fenntarthatĂł hasznĂĄlat felelőssĂŠge is terheli őket, valamint teljesen "nem zĂĄrhatjĂĄk be a kertajtĂłt": kĂślcsĂśnĂśsen elfogadott feltĂŠtelek mellett lehetővĂŠ kell tenniĂźk mĂĄsok hozzĂĄfĂŠrĂŠsĂŠt ezen erőforrĂĄsokhoz.

BĂĄr az egyezmĂŠny tĂśbbszĂśr hasznĂĄlja a mĂŠltĂĄnyossĂĄg (fairness) fogalmĂĄt, itt mĂĄr nem a rawlsi ĂŠrtelemben vett igazsĂĄgossĂĄgrĂłl, hanem a szerződĂŠsek ĂŠs kĂŠtoldalĂş megĂĄllapodĂĄsok mĂŠltĂĄnyossĂĄgĂĄrĂłl van szĂł. Ha tehĂĄt ĂŠrtelmezĂŠsi keretet keresĂźnk, akkor arra az ősi igazsĂĄgossĂĄg-felfogĂĄsra kell gondolnunk, amit ArisztotelĂŠsz Ăşgy fogalmazott meg, hogy "mindenki kapja meg azt, ami neki jĂĄr" (MacIntyre (1999), 271. o.), ez esetben azt, amit a jog ĂŠs a megĂĄllapodĂĄs biztosĂ­t. Ezt azĂŠrt ĂŠrdemes hangsĂşlyozni, mert az EgyesĂźlt Államok annak idejĂŠn vĂŠlt mĂŠltĂĄnyossĂĄgi implikĂĄciĂłk miatt nem Ă­rta alĂĄ az egyezmĂŠnyt. A 16. cikket ugyanis Ăşgy ĂŠrtelmeztĂŠk, mintha az kĂśtelező technolĂłgiatranszfert Ă­rna elő, alĂĄĂĄsva ezzel a szellemi tulajdonjogok jelentősĂŠgĂŠt.⁽¹⁶⁾ A 16. cikk azonban - a 15-ĂśshĂśz hasonlĂłan - tartalmazza a "kĂślcsĂśnĂśsen elfogadott feltĂŠtelek mellett" kitĂŠtelt, vagyis ha a 15. cikk nem kĂŠrdőjelezi meg az ĂĄllamok szuverenitĂĄsĂĄt, akkor a 16. sem jelenti technolĂłgiatranszfer kĂŠnyszerĂŠt (Reid et al. (1993), 294. o.).

A biodiverzitásról szóló egyezmény tehát felfogható úgy, mint ami egyfajta tulajdonjogot rendel a biológiai erőforrásokhoz, s a tulajdonjog forrása az államok területi szuverenitásából fakad. De ez a tulajdonjog nem jelent kizárólagosságot: az egyezmény tárgyalásra szólítja fel a feleket az erőforrás hasznosításának konkrét részleteit illetően. Mindez Demsetz hipotézisét és Coase tételét egyaránt felidézi.

Demsetz hipotĂŠzise szerint tulajdonjog "fejlődik ki", ha nĂśvekednek a gyakorlĂĄsĂĄbĂłl fakadĂł jĂśvedelmek ĂŠs csĂśkkennek az ĂŠrvĂŠnyre juttatĂĄsĂĄnak kĂśltsĂŠgei (Sedjo (1992), 208. o.). A biodiverzitĂĄsrĂłl szĂłlĂł egyezmĂŠny mintha pontosan egy ilyen tendenciĂĄt tetőzne be a biolĂłgiai erőforrĂĄsokat illetően: akĂĄrcsak a klasszikus bekerĂ­tĂŠsek idejĂŠn, most is azt tĂśrtĂŠnt, hogy egy kĂśzjĂłszĂĄg szabad hozzĂĄfĂŠrĂŠse korlĂĄtozĂłdik, ami mĂĄsok szĂźksĂŠgszerĹą kizĂĄrĂĄsĂĄt jelenti a hasznĂĄlatbĂłl.⁽¹⁷⁾ Itt nem csak a fejlett orszĂĄgok ĂŠs azok vĂĄllalatainak ĂŠrdekei sĂŠrĂźlhetnek (ők legfeljebb fizetnek valamennyit az eddig ingyenes hasznĂĄlatĂŠrt), hanem a helyi kĂśzĂśssĂŠgekĂŠ ĂŠs a bennszĂźlĂśttekĂŠ, akiket ha nem is zĂĄrnak ki a biolĂłgiai erőforrĂĄsok hasznĂĄlatĂĄbĂłl (bĂĄr ez is előfordulhat), de a hasznokbĂłl mĂĄr nem feltĂŠtlenĂźl rĂŠszesednek. Mindez annak ellenĂŠre tĂśrtĂŠnik Ă­gy, hogy az ĂŠlet megjelenĂŠsi formĂĄit hasznosĂ­tĂł ipar ĂĄltal felhasznĂĄlt biolĂłgiai erőforrĂĄsok gyakran tradicionĂĄlis (mezőgazdasĂĄgi, gyĂłgyĂĄszati stb.) tudĂĄst is megtestesĂ­tenek. A biolĂłgiai sokfĂŠlesĂŠgről szĂłlĂł egyezmĂŠny tĂĄrgyalĂĄsakor egyĂŠbkĂŠnt ĂŠppen BrazĂ­lia akadĂĄlyozta meg sikerrel, hogy a szĂśvegben utalĂĄs tĂśrtĂŠnjen a "nĂŠpekre", mivel ez alighanem felhasznĂĄlhatĂł lenne a bennszĂźlĂśttek jogainak kiterjesztĂŠsĂŠre (Walden (1995), 180. o.).

Az egyezmény csak egy már létező gyakorlatot rögzített, ugyanis kétoldalú szerződések keretében a fejlődő országok már korábban megkezdték genetikai erőforrásaik áruba bocsátását. A legismertebb példa a Costa Rica-i Nemzeti Biodiverzitási Intézet (INBio) és a Merck, a világ legnagyobb gyógyszeripari társasága között 1991-ben létrejött megállapodás. Ennek értelmében az INBio Costa Rica nemzeti parkjaiban élő növényekből, állatokból és mikroorganizmusokból származó kivonatokkal látja el a Mercket, amiért az két évre 1,1 millió dolláros kutatási keretet biztosít, részesedést fizet az esetlegesen kifejlesztett és kereskedelemi forgalomba került termékek után, valamint képzést és technikai segítséget nyújt egy gyógyszeripari kutatóközpont kiépítéséhez Costa Ricán. Az INBio a költségvetése 10 százalékával és a részesedések 40 százalékával járul hozzá a nemzeti parkok költségvetéséhez. Ez a megállapodás korántsem egyedi eset, s a riói egyezmény elfogadása felgyorsította ezek terjedését (lásd Laird (1993)). Mondhatni nem történt más, mint amit Coase fogalmazott meg ismert tételében: mivel a tranzakciós költségek nem voltak túlságosan magasak, a piaci kudarc (ez esetben a közjószág hasznosítása) tárgyalások és megállapodások útján küszöbölődött ki.

A riói egyezmény tehát tulajdonjogot rendelt a biológiai erőforrásokhoz, mégpedig az állam tulajdonjogát. Már a tárgyalások alatt, majd utána is -úgy politikai, mint akadémiai körökben - többször felmerült a kérdés, hogy vajon elegendő-e mindez, vajon nem kellene-e (vagy nem lehetne-e) a tulajdonjogok más formáit, konkrétan a szellemi tulajdonjogokat is felhasználni arra, hogy megerősödjön a fejlődő országok rendelkezési joga erőforrásaik felett, s további anyagi ösztönzők biztosítsák a biodiverzitás megóvását. E kérdés felvetését az is indokolta, hogy az egyezmény számos problémát megoldatlanul hagyott. Az élet megjelenési formáit hasznosító ipar az államokkal vagy azok megbízottjaival köt szerződést, s a jövedelmek is az államnál jelentkeznek. Ez még akkor is így van, ha ezekből a helyi alkalmazások, a helyi kutatási potenciál erősítése révén valamennyi "lecsorog" a társadalomhoz. A hagyományos közösségek, a bennszülöttek jogait viszont nem védelmezik megfelelően, annak ellenére, hogy ők számos eddigi és potenciális jövőbeni fejlesztést lehetővé tevő tudást birtokolnak.

További probléma, hogy a biodiverzitásról szóló egyezmény csak a jövőre vonatkozik. Kérdés, hogy mi legyen azokkal a genetikai erőforrásokkal, amelyek már a fejlett országokban lévő génbankokban találhatók, s ahol a becslések szerint például a fontosabb gabonafajták 75-90 százalékáról őriznek genetikai információkat (Frisvold-Condon (1998), 560. o.). Ezeknek vajon ki a tulajdonosa?

A szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos kérdéseknek további nyomatékot ad az élőlények szabadalmaztathatóságának terjedése az utóbbi egy-két évtizedben. Alkalmazható-e a szabadalom a biológiai erőforrásokra is? Miként lehet feloldani azt az igazságossági ellentmondást, hogy míg a biotechnológiai fejlesztések eredményeképpen létrejött organizmus szabadalmaztatható, addig az értékes örökítő anyagot létrehozó és fenntartó ősi tudás nem?

A vizsgált összefüggésben fontos az is, hogy a szellemi tulajdonjogok megfelelő védelmét az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) uruguayi fordulójának záródokumentuma a szabad kereskedelem feltételének minősítette, ezért e jogok védelmének hiánya burkolt kereskedelemkorlátozó intézkedésnek számít. Vajon milyen hatása lehet az itt elfogadott TRIPS-egyezménynek (Trade-Related Intellectual Property Rights - kereskedelemmel összefüggő szellemi tulajdonjogok) a fejlődő országokra és a biodiverzitás védelmére? A következőkben a fenti kérdésekről lesz röviden szó.

A biolĂłgiai informĂĄciĂłk feletti szellemi tulajdonjog

A szellemi tulajdonjogok a tulajdonjogok azon speciĂĄlis formĂĄjĂĄt jelentik, amelyek "az emberi elme hasznĂĄlatĂĄbĂłl szĂĄrmazĂł dolgokra vonatkoznak", s cĂŠljuk, hogy az emberi kreativitĂĄst azĂĄltal mozdĂ­tsĂĄk elő, hogy ennek eredmĂŠnyĂŠt vĂŠdelemben rĂŠszesĂ­tik (Walden (1995), 172. o.). MestersĂŠges, ĂĄllamilag garantĂĄlt monopolhelyzetet hoznak tehĂĄt lĂŠtre, amellyel időlegesen korlĂĄtozzĂĄk a technolĂłgiĂĄk terjedĂŠsĂŠt. Abban a remĂŠnyben teszik ezt, hogy a korlĂĄtozĂĄsbĂłl fakadĂł rĂśvid tĂĄvĂş tĂĄrsadalmi kĂśltsĂŠgek hosszĂş tĂĄvon megtĂŠrĂźlnek, minthogy ez ĂŠrdekeltsĂŠget teremt a tovĂĄbbi fejlesztĂŠsek szĂĄmĂĄra.⁽¹⁸⁾

A szellemi tulajdon vĂŠdelme sorĂĄn mindig is kĂźlĂśnbsĂŠget tettek emberi ĂŠs termĂŠszeti alkotĂĄsok kĂśzĂśtt. Az utĂłbbi időben sok vitĂĄt kivĂĄltĂł szabadalom pĂŠldĂĄul hagyomĂĄnyosan csak ipari termĂŠkekre vagy eljĂĄrĂĄsokra kĂŠrhető, mĂŠgpedig olyanokra, amelyek kimerĂ­tik az ĂşjdonsĂĄggal, az innovĂĄciĂłval ĂŠs a hasznossĂĄggal szemben tĂĄmasztott kĂśvetelmĂŠnyeket. Az ĂŠlőlĂŠnyek kĂśzĂźl egyedĂźl a nemesĂ­tett nĂśvĂŠnyekre ĂŠs a tenyĂŠsztett ĂĄllatokra vonatkozott a szellemi tulajdonjogok egy formĂĄja, ĂĄm ez nem tekinthető teljes ĂŠrtĂŠkĹą szabadalomnak, ugyanis a tulajdonos időlegesen sem rendelkezett monopoljogokkal a talĂĄlmĂĄny hasznosĂ­tĂĄsa felett (Noiville (1996), 77. o.).⁽¹⁹⁾

A hetvenes ĂŠvek vĂŠgĂŠn azonban egy bĂ­rĂłsĂĄg Ăşgy hatĂĄrozott az EgyesĂźlt Államokban, hogy egy genetikailag mĂłdosĂ­tott mikroorganizmus szabadalmaztathatĂł. Ez egyszer ĂŠs mindenkorra ledĂśntĂśtte a falat ĂŠlő ĂŠs ĂŠlettelen kĂśzĂśtt, hiszen ezek utĂĄn nem lehetett akadĂĄlya gĂŠnek, emberi sejtek vagy akĂĄr ĂĄllatok szabadalmaztatĂĄsĂĄnak. Ez utĂłbbi meg is tĂśrtĂŠnt: nĂŠhĂĄny ĂŠvvel kĂŠsőbb az emberi rĂĄksejtet hordozĂł "onko-egĂŠr" szabadalmĂĄt szintĂŠn bejegyeztĂŠk (Noiville (1996), 77. o.). Az eurĂłpai szabadalmi jog kissĂŠ lemaradva ugyan, de kĂśveti az amerikait: bĂĄr az 1977-ben elfogadott EurĂłpai Szabadalmi EgyezmĂŠny mĂŠg Ăşgy fogalmazott, hogy nĂśvĂŠny- vagy ĂĄllatfajtĂĄk, valamint lĂŠnyegĂŠt tekintve biolĂłgiai folyamatok nem szabadalmaztathatĂłk, a kĂŠsőbbi ĂŠrtelmezĂŠs mĂŠgis felpuhult, mondvĂĄn, hogy ez nem jelenti azt, hogy ĂŠlőlĂŠnyre nem terjedhet ki szabadalom, a "lĂŠnyegĂŠt tekintve biolĂłgiai folyamat" kifejezĂŠs pedig nem foglalja magĂĄban azokat, amelyeknĂŠl az emberi hozzĂĄjĂĄrulĂĄs jelentős (Walden (1995), 172. o.). Így bĂĄr kĂŠtsĂŠgtelen, hogy EurĂłpĂĄban tapasztalhatĂł egyfajta politikai ellenĂĄllĂĄs az ĂŠlőlĂŠnyek szabadalmaztathatĂłsĂĄgĂĄt illetően,⁽²⁰⁾ a trend azonban mĂŠgsem kĂźlĂśnbĂśzik az amerikaitĂłl: terjed a szellemi tulajdonjogok ĂŠlő organizmusokra ĂŠs rĂŠszeikre valĂł kiterjesztĂŠse.

A szellemi tulajdonjogok hatĂłkĂśrĂŠnek kiterjesztĂŠse azonban nem csupĂĄn tartalmi, hanem fĂśldrajzi ĂŠrtelemben is megfigyelhető. A GATT urugayi fordulĂłjĂĄt lezĂĄrĂł dokumentumban azon az alapon foglalkozott kĂźlĂśn rĂŠsz a "kereskedelemmel ĂśsszefĂźggő szellemi tulajdonjogok" kĂŠrdĂŠsĂŠvel, hogy a szellemi tulajdon hatĂŠkony vĂŠdelmĂŠnek hiĂĄnya burkolt kereskedelemkorlĂĄtozĂł intĂŠzkedĂŠsnek szĂĄmĂ­t. NyilvĂĄnvalĂł ugyanis, hogy ha mondjuk KĂ­nĂĄban a szellemi tulajdonjog vĂŠdelme hiĂĄnyos, akkor a kĂ­nai vĂĄllalatok szabadon mĂĄsolhatjĂĄk a mĂĄshol kifejlesztett termĂŠkeket vagy eljĂĄrĂĄsokat, lehetetlennĂŠ tĂŠve Ăşgy az eredeti termĂŠkek, mint bizonyos szolgĂĄltatĂĄsok (a licencek) KĂ­nĂĄba irĂĄnyulĂł exportjĂĄt. A TRIPS-egyezmĂŠny Ă­gy a szellemi tulajdonjogok hatĂŠkony vĂŠdelmĂŠre szĂłlĂ­tja fel az alĂĄĂ­rĂłkat (a VilĂĄgkereskedelmi Szervezet mintegy 130 tagjĂĄt), s a nem teljesĂ­tőkkel szemben - bizonyos tĂźrelmi idő utĂĄn - kereskedelmi szankciĂłk alkalmazhatĂłk. Az egyezmĂŠny az 53. cikkben a nĂśvĂŠnyfajtĂĄk szellemi tulajdonjogĂĄnak biztosĂ­tĂĄsĂĄt is előírja a felek szĂĄmĂĄra, amelyet a szabadalmi jog - vagy valamilyen mĂĄs, sajĂĄtos rendszer - segĂ­tsĂŠgĂŠvel kell megvalĂłsĂ­tani.⁽²¹⁾

Vajon mit jelent mindez a fejlődő orszĂĄgok szĂĄmĂĄra? ÁltalĂĄnos feltevĂŠs, hogy a szellemi tulajdonjogok a fejlett orszĂĄgok ĂŠrdekeit szolgĂĄljĂĄk ĂŠs a fejlődők szĂĄmĂĄra kevĂŠs hasznot, ĂĄm annĂĄl tĂśbb kĂśltsĂŠget jelentenek.⁽²²⁾ Ez ĂĄltalĂĄnossĂĄgban valĂłszĂ­nĹąleg Ă­gy van (JapĂĄn is csak a hetvenes ĂŠvekben kezdte komolyabban venni a szellemi tulajdon vĂŠdelmĂŠt), kĂŠrdĂŠs, hogy a biolĂłgiai erőforrĂĄsok esetĂŠben is igaz-e. Mivel a biotechnolĂłgiai iparban a fejlődő orszĂĄgok nyilvĂĄnvalĂłan csak kĂśvetők lehetnek (azaz a szellemi tulajdon vĂŠdelme nem ĂĄll ĂŠrdekĂźkben), a vĂĄlasz attĂłl fĂźgg, hogy a fejlődő orszĂĄgok ĂŠrvĂŠnyesĂ­thetnek-e szellemi tulajdonjogot a "nyers" vagy alacsony feldolgozottsĂĄgĂş genetikai informĂĄciĂłkra ĂŠs a tradicionĂĄlis kĂśzĂśssĂŠgek ĂĄltal ĂĄpolt tudĂĄsra, illetve nĂśvekszik-e biolĂłgiai erőforrĂĄsaik ĂŠrtĂŠke (tudniillik a kĂźlfĂśldi biotechnolĂłgiai vĂĄllalatoknak annĂĄl jobb lesz a megtĂŠrĂźlĂŠsĂźk, minĂŠl tĂśbb orszĂĄgban jutnak monopolprofithoz szabadalom rĂŠvĂŠn, Ă­gy a biolĂłgiai erőforrĂĄsokra is tĂśbbet tudnak ĂĄldozni). Ha mindezekre igenlő a vĂĄlasz, akkor is tovĂĄbbi kĂŠrdĂŠs lenne, hogy a szabadalmi rendszer kiĂŠpĂ­tĂŠsĂŠből szĂĄrmazĂł hasznok vajon ellensĂşlyozzĂĄk-e az egyĂŠbkĂŠnt jelentkező kĂśltsĂŠgeket. Ez azonban ĂşgyszĂłlvĂĄn csak hipotetikus kĂŠrdĂŠs, hiszen a jelenlegi trend az, hogy minden orszĂĄg előbb-utĂłbb kĂŠnytelen lesz a szellemi tulajdont valamilyen vĂŠdelemben rĂŠszesĂ­teni, kĂźlĂśnben a nemzetkĂśzi piacok bezĂĄrĂłdhatnak előtte.

BĂĄr sokan sokfĂŠlekĂŠppen foglalkoztak a kĂŠrdĂŠssel,⁽²³⁾ Ăşgy vĂŠlem, hogy a szellemi tulajdon vĂŠdelme a biolĂłgiai erőforrĂĄsok vonatkozĂĄsĂĄban is csak kevĂŠs hasznot hozhat a fejlődő orszĂĄgok szĂĄmĂĄra. ElőszĂśr is, mint fentebb volt rĂłla szĂł, a nemzetkĂśzi gĂŠnbankok igen gazdag, fejlődő orszĂĄgokbĂłl szĂĄrmazĂł gyĹąjtemĂŠnnyel rendelkeznek, ĂĄm ennek tulajdonjogĂĄt a fejlődőknek nincs esĂŠlyĂźk megszerezni, a biolĂłgiai erőforrĂĄsok feletti - a riĂłi egyezmĂŠnyben szavatolt - rendelkezĂŠsi jog ugyanis nem visszamenőleges hatĂĄlyĂş (Frisvold-Condon (1998), 558. o.). E gĂŠnbankok ĂĄllomĂĄnya - mintegy kĂśzjĂłszĂĄgkĂŠnt - tehĂĄt tovĂĄbbra is bĂĄrki szĂĄmĂĄra hozzĂĄfĂŠrhető.

MĂĄsodszor, bĂĄr elmĂŠletileg talĂĄn lehetsĂŠges volna az, hogy a szellemi tulajdonjogokat a "nyers" biolĂłgiai informĂĄciĂłkra is kiterjesszĂźk, a valĂłsĂĄgban ez szĂĄmos problĂŠmĂĄt vet fel (Walden (1995), 176. o.). Ha egy adott gĂŠn, illetve az azt hordozĂł faj tĂśbb orszĂĄgban fordul elő, akkor pĂŠldĂĄul bizonytalan lehet a jog alanya, arrĂłl nem is beszĂŠlve, hogy a szabadalmak mindig valamilyen hasznosĂ­tĂĄshoz kapcsolĂłdnak, de erről ez esetben mĂŠg nem beszĂŠlhetĂźnk. Meg kellene tehĂĄt vĂĄlaszolni azt a kĂŠrdĂŠst, hogy a szellemi tulajdonjog a biolĂłgiai informĂĄciĂł mindenfĂŠle felhasznĂĄlĂĄsĂĄra kiterjed-e vagy sem. Vagyis a tulajdonjognak nemcsak az alanya, de a tĂĄrgya is bizonytalan. De mindezeken tĂşl is felvethető, hogy valamely gĂŠn szabadalmaztatĂĄsa feltĂŠtelezi annak azonosĂ­tĂĄsĂĄt. Ahhoz, hogy a fejlődő orszĂĄgok szellemi tulajdonjogot ĂŠrvĂŠnyesĂ­thessenek a terĂźletĂźkĂśn talĂĄlhatĂł biolĂłgiai erőforrĂĄsok felett, minimĂĄlisan rendelkezniĂźk kell valamilyen kutatĂłkapacitĂĄssal ĂŠs előzetes kutatĂĄsokat kell vĂŠgezniĂźk. Ezekre azĂŠrt van szĂźksĂŠg, hogy a biolĂłgiai erőforrĂĄsok piacĂĄn ne csupĂĄn gazdag, ĂĄm ismeretlen ĂśkolĂłgiai diverzitĂĄsukkal, hanem "fĂŠlkĂŠsz", kĂśzvetlenĂźl hasznosĂ­thatĂł, ĂĄm szellemi tulajdonjogokkal vĂŠdett biolĂłgiai informĂĄciĂłkkal jelenhessenek meg. MikĂśzben ez nem feltĂŠtlenĂźl jĂĄrhatatlan Ăşt,⁽²⁴⁾ kĂŠtsĂŠges, hogy a szellemi tulajdonbĂłl ily mĂłdon szĂĄrmazĂł hasznokat makroszinten nem ellensĂşlyozzĂĄk-e egyĂŠb kĂśltsĂŠgek, ĂŠs hogy ezek a kĂśltsĂŠgek a helyi, gyerekcipőben jĂĄrĂł biotechnolĂłgiai ipar fejlődĂŠsĂŠt nem fogjĂĄk-e meggĂĄtolni.

Amint Costa Rica példája mutatja, a biológiai erőforrások kihasználásában előny, ha az adott ország olyan intézményrendszerrel és kutatóhálózattal rendelkezik, amelyik megkönnyíti az érdeklődő külföldi vállalatokkal való együttműködést. Ehhez azonban nem feltétlenül kellenek szellemi tulajdonjogok, elegendő a terület felett érvényesített szuverenitás és az ebből fakadó jogok. Ezek alapján kvázi szellemi tulajdon hozható létre: a Merck - más "bioprospektor" vállalatokhoz hasonlóan - szerződésben vállalta, hogy az alapanyagokból kifejlesztett termékek forgalma után jogdíjat fizet Costa Rica-i partnerének. Ha azonban abból indulunk ki, hogy a szellemi tulajdon védelmét így is, úgy is biztosítania kell a fejlődő országnak, akkor e védelmet saját biológiai erőforrásaira is érdemes kiterjesztenie, s olyan kutatókapacitás kiépítésével célszerű próbálkoznia, amely a hasznosítást szolgálja.

Harmadszor, bĂĄr az elemzők felhĂ­vjĂĄk a figyelmet arra, hogy a szellemi tulajdon sokfĂŠlekĂŠppen vĂŠdelmezhető, ĂŠs - elsősorban a mezőgazdasĂĄgban - talĂĄlhatĂł olyan vĂŠdelmi forma, amely a fejlődő orszĂĄgok ĂŠrdekeit jobban szolgĂĄlja,⁽²⁵⁾ vĂŠlemĂŠnyem szerint kicsi az esĂŠly egy ilyen megoldĂĄs elterjedĂŠsĂŠre. Mint lĂĄttuk, a szellemi tulajdon vĂŠdelme az ĂŠlő organizmusok esetĂŠben is a szabadalmi forma felĂŠ mutat, ez pedig egyĂŠrtelmĹąen a fejlett orszĂĄgoknak ĂŠs iparuknak kedvez, s ez nemcsak az iparban, de a mezőgazdasĂĄgban is igaz.⁽²⁶⁾

A fejlődő orszĂĄgoknak olyan szellemi tulajdonjogi rendszerre lenne szĂźksĂŠgĂźk, amely a hagyomĂĄnyos, kĂśzĂśssĂŠgek ĂĄltal birtokolt tudĂĄst is vĂŠdelmezi, hiszen ebben kĂŠtsĂŠgtelenĂźl nemcsak komparatĂ­v, de abszolĂşt előnyĂźk is van a fejlett orszĂĄgokkal szemben. TĂśbbek szerint a FĂśldmĹąvesek Jogai (Farmers' Rights) egy ilyen rendszer lenne (lĂĄsd Shiva et al. (1991); Brush (1992), DrĂśge-Soete (1998)).⁽²⁷⁾ A FĂśldmĹąvesek Jogait a FAO is elismeri, s a kĂśvetkezőkĂŠppen fogalmazza meg: "...a FĂśldmĹąvesek Jogai a fĂśldmĹąvesek azon mĂşltbeli, jelenbeli ĂŠs jĂśvőbeli tevĂŠkenysĂŠgĂŠből erednek, amelyet egy nĂśvĂŠny genetikai erőforrĂĄsainak megőrzĂŠse, fejlesztĂŠse ĂŠs hozzĂĄfĂŠrhetővĂŠ tĂŠtele ĂŠrdekĂŠben fejtenek ki. Ezeknek a jogoknak a nemzetkĂśzi kĂśzĂśssĂŠg a letĂŠtemĂŠnyese, amely felelőssĂŠggel tartozik a jelen ĂŠs a jĂśvő fĂśldmĹąveseinek azĂŠrt, hogy azok teljes egĂŠszĂŠben ĂŠlvezhessĂŠk tevĂŠkenysĂŠgĂźk hasznait..." (idĂŠzi Brush (1992), 1623. o.) BĂĄr a FĂśldmĹąvesek Jogait szellemi tulajdonjogkĂŠnt hatĂĄroztĂĄk meg, filozĂłfiĂĄjuk attĂłl teljesen eltĂŠrő: nem egyĂŠni, hanem kĂśzĂśssĂŠgi jogokrĂłl van szĂł; nem a monopolprofit, hanem a fĂśldmĹąvelők ĂśsztĂśnzĂŠse a cĂŠl, ami lehetővĂŠ teszi a genetikai diverzitĂĄs megőrzĂŠsĂŠt; a jogok ĂŠrtĂŠkĂŠt nem a piac, hanem valamilyen azon kĂ­vĂźli mechanizmus hatĂĄrozza meg. Mindez valamilyen nemzetkĂśzi pĂŠnzĂźgyi alap felĂĄllĂ­tĂĄsĂĄt feltĂŠtelezi, amelyből tĂĄmogatĂĄst kaphatnĂĄnak a hagyomĂĄnyos mĹąvelĂŠst folytatĂł fĂśldmĹąvesek, Ă­gy az elkĂŠpzelĂŠs a mezőgazdasĂĄgi biodiverzitĂĄs in situ (azaz előfordulĂĄsi helyen tĂśrtĂŠnő) megőrzĂŠsĂŠt szolgĂĄlja.⁽²⁸⁾

KĂŠtsĂŠgtelen, hogy a TRIPS-egyezmĂŠny nem Ă­rja elő kĂśtelezően a nĂśvĂŠnyek szabadalmaztathatĂłsĂĄgĂĄt, azaz mĂĄs rendszerrel is biztosĂ­thatĂł a genetikai informĂĄciĂłk feletti szellemi tulajdonjog, ha az megfelel a hatĂŠkonysĂĄg kĂśvetelmĂŠnyĂŠnek. Azonban kĂŠtsĂŠgesnek tartom, hogy a FĂśldmĹąvesek Jogaira vonatkozĂł elkĂŠpzelĂŠs megfelelne ennek az elvĂĄrĂĄsnak. MĂĄr lĂĄtszik, hogy az EgyesĂźlt Államok a szellemi tulajdont a szabadalom mintĂĄjĂĄra kĂŠpzeli el, s a nemzetkĂśzi kĂśzĂśssĂŠget ebbe az irĂĄnyba igyekszik terelni.⁽²⁹⁾ BĂĄr bizonyos eltĂŠrĂŠsek ĂŠs kivĂŠtelek elkĂŠpzelhetők, a FĂśldmĹąvesek Jogai koncepciĂł tĂşlsĂĄgosan messze esik attĂłl, hogy a szellemi tulajdon vĂŠdelmĂŠnek hagyomĂĄnyos kritĂŠriumai szerint "hatĂŠkonynak" minősĂźlhessen. Ennek ellenĂŠre a FĂśldmĹąvesek Jogainak - ha nem is jogi, de politikai - elismerĂŠse igen fontos fejlemĂŠny, ĂŠs meglĂĄtĂĄsom szerint az emberisĂŠg kĂśzĂśs ĂśrĂśksĂŠgĂŠnek koncepciĂłjĂĄt csempĂŠszheti vissza a biodiverzitĂĄs nemzetkĂśzi rezsimjĂŠbe. Azt azonban nem hiszem, hogy a szellemi tulajdon vĂŠdelmĂŠnek hagyomĂĄnyosabb mĂłdjait ki tudja vĂĄltani.

A legjobb esetben is két szisztéma fog egymás mellett működni: egyfelől a biológiai erőforrások feletti területi szuverenitás elvén és a biotechnológiai fejlesztések szellemi tulajdonjogának védelmén alapuló, a biodiverzitási egyezmény kereteit elfogadó kétoldalú piaci szerződések rendszere; másfelől a Földművesek Jogainak koncepcióját követő, saját alapjára, valamint más forrásokra (GEF /Global Environmental Facility/, Világbank stb.) támaszkodó, in situ megőrzéseket támogató, a biodiverzitást az emberiség közös ügyének elismerő rendszer. Ezt a kettősséget egyébként a riói dokumentum szövegszerűen is tartalmazza. Bár a hangsúly a biológiai erőforrások feletti tulajdonjogokon és a szellemi tulajdonjogok tiszteletben tartásán alapuló kétoldalú megállapodásokon van (lásd a 16. cikket), az egyezmény 8. cikkének (j) bekezdése arra szólítja fel a feleket, hogy tartsák tiszteletben és védelmezzék a bennszülöttek és a helyi közösségek tudását, amelyek a biológiai erőforrások fenntartható használatához járulnak hozzá, a 9. cikk pedig explicit utalást tesz azokra a hagyományos közösségi tudásra alkalmazható szellemi tulajdonjogi rendszerekre, amelyek a gyakorlatban (még) nem léteznek.

Mindent összevetve: a TRIPS-egyezmény alapján a szellemi tulajdont valamilyen módon mindenképp védeni kell, a fejlett országokban pedig terjed a szabadalmi rendszer élő szervezetekre való kiterjesztése. Feltehető tehát, hogy előbb-utóbb a fejlődő országok is kénytelen lesznek ebbe az irányba mozdulni. A szabadalmi rendszer általánossá válása és mezőgazdasági alkalmazása elsősorban a fejlett országok számára előnyös. A fejlődők a szokásos érveken túl (miszerint a szellemi tulajdon védelme fokozza az innovációs aktivitást, amely az egész világnak áldásos stb.) akkor remélhetnek ebből hasznokat, ha (1) saját biotechnológiai, kutatói kapacitást építenek ki, s szabadalmaztatható biológiai erőforrásokkal állnak elő; (2) a szellemi tulajdon védelme valóban pótlólagos fejlesztési, beruházási érdekeltséget teremt a biotechnológiai iparban, amely így többet hajlandó áldozni a biológiai erőforrások használatára és megőrzésére; (3) alternatív rendszereket (például Földművesek Jogai) sikerül kiépíteni, amelyek - szemben a hagyományos szellemi tulajdont védő szisztémákkal - nem a fejlett, hanem a fejlődő országok, nem a nagyvállalatok, hanem a földművesek tudását honorálják.

Mi következik végül mindebből a biodiverzitásra nézve? A kérdés nehezen megválaszolható. Ami a természetes biodiverzitást illeti, az általános várakozás az, hogy a szellemi tulajdon védelme további érdekeltséget teremt a vadon tenyésző biológiai információk megőrzésére, s a vállalatok, de maguk a fejlődő országok is többet hajlandók áldozni e célra a jövőbeli haszon reményében (lásd például Baht (1996); Reid et al. (1993)). Ez igaz lehet, de persze nem biztos, hogy az érdekeltség a megőrzéshez is elegendő. S ha mégis, akkor pontosítani kell, hogy minek és miként való megőrzéséhez. A biológiai erőforrások hasznosíthatóságának reménye arra ösztönözheti a fejlődő országokat, hogy néhány nemzeti parkot, botanikus kertet és génbankot hozzanak létre. De vajon elegendő-e ez az esőerdők megmentéséhez?

Ami a mezőgazdasĂĄgi biodiverzitĂĄst illeti, kĂŠtsĂŠgtelen, hogy a szabadalmi rendszer az uniformizĂĄlĂĄst ĂŠs a homogenizĂĄlĂĄst mozdĂ­tja elő, hiszen Ă­gy biztosĂ­thatĂł a monopolprofit. A sokfĂŠlesĂŠg, a tradicionĂĄlis mĹąvelĂŠs elismerĂŠsĂŠt ĂŠs tĂĄmogatĂĄsĂĄt inkĂĄbb az alternatĂ­v szellemi tulajdonjogi rendszerektől lehetne vĂĄrni. A mezőgazdasĂĄgi szabadalmaknak valĂłszĂ­nĹąsĂ­thetően olyan hatĂĄsa lesz, hogy kettĂŠszakad az ĂŠlelmiszertermelĂŠs. Azok a szegĂŠnyparasztok ĂŠs fĂśldmĹąvesek ugyanis, akiket perifĂŠriĂĄra szorĂ­t az agribiznisz, s akik nem tudjĂĄk ĂŠs nem akarjĂĄk megfizetni a szabadalom ĂĄrĂĄt, egy pĂĄrhuzamos, hagyomĂĄnyos fajtĂĄkon ĂŠs tudĂĄson alapulĂł mĹąvelĂŠsi struktĂşrĂĄt tartanak fenn. A szabadalmak tehĂĄt elvĂĄlaszthatjĂĄk egymĂĄstĂłl a lĂŠtfenntartĂĄsra irĂĄnyulĂł hagyomĂĄnyos gazdĂĄlkodĂĄst ĂŠs a modern, Ăźzemi mezőgazdasĂĄgot, ami a faj(ta)gazdagsĂĄg szempontjĂĄbĂłl ideig-ĂłrĂĄig akĂĄr hasznos is lehet, hiszen a homogenizĂĄlĂĄs nem terjed el az egĂŠsz szektorban.⁽³⁰⁾ Mindez ugyanakkor igazsĂĄgtalan helyzet lenne, hiszen a hagyomĂĄnyos termelők fajtĂĄibĂłl a nemesĂ­tők ellenszolgĂĄltatĂĄs nĂŠlkĂźl merĂ­thetnĂŠnek, s a tĂĄrsadalmak kettĂŠszakadĂĄsĂĄnak ĂŠs a tĂśmegek elszegĂŠnyedĂŠsĂŠnek meglehetősen magas ĂĄrĂĄt is meg kellene fizetni. Ugyanakkor a biodiverzitĂĄs sorsa is bizonytalan lenne, hiszen sohasem lehetnĂŠnk biztosak benne, hogy ezek az elszegĂŠnyedett tĂśmegek milyen ĂĄllapotban is tartjĂĄk fenn, illetve mikor tĂŠrnek ĂĄt - vĂŠlt vagy valĂłs hasznok remĂŠnyĂŠben - a nagyĂźzemi fajtĂĄk termesztĂŠsĂŠre, valamint hogy fĂśldjeiket mikor szerzi meg az agribiznisz.

MagyarorszĂĄg

Van-e valami jelentősége mindennek Magyarország számára? Hazánk a témánk szempontjából fontos politikai spektrum egyik szélső pontján sem helyezkedik el: nem tartozik sem a fejlett biotechnológiai iparral rendelkező gazdag, sem a világ biodiverzitásának jelentős részét területén tudó szegény országok közé. Ugyanakkor mindkét irányban érdekelt lehet: az európai országok között egyrészt viszonylag gazdag, egyedi flórával és faunával rendelkezik (beleértve a vad és a háziasított fajtákat), amely adott esetben az élet megjelenési formáit hasznosító ipar számára is fontos lehet (ismeretes például, hogy úgymond "gyógynövény-nagyhatalom" vagyunk); másrészt pedig viszonylag fejlett a mezőgazdasági kultúránk, nem elhanyagolható nemesítő hagyománnyal és gyógyszeriparral rendelkezünk, s géntechnológiai kutatások is folynak.

A riói egyezmény értelmében hazánk is szuverén jogokkal rendelkezik a területén található biológiai erőforrások felett. E jogot azonban megfelelő törvényekkel és intézményekkel a belső jogrendben is biztosítani kell, ami viszont politikai döntést igényel. Magyarország dönthet úgy, hogy lemond a területén található genetikai erőforrások kiaknázásából származó hasznokról, azaz fenntartja ezen erőforrások közjószág jellegét. Ha viszont a hasznosítás mellett dönt, akkor meg kell teremtenie az ezt lehetővé tevő jogi-intézményi hátteret: létre kell hoznia azt a hivatalt, amely a biológiai erőforrások hasznosítására irányuló igényeket fogadja és hagyja jóvá; szabályoznia kell a biológiai sokféleség bármely elemére irányuló kutatásokat és a genetikai erőforrások gyűjtését; elő kell írnia a múltban és a jövőben gyűjtött biológiai minták külön kezelését a génbankok, a botanikus kertek stb. számára, mert a riói egyezménynek nincs visszamenőleges hatálya; és így tovább. Ha tehát hazánk élni kívánna biológiai erőforrásai feletti szuverenitásával, s az ebből fakadó jogokat hatékonyan érvényre is kívánná juttatni, akkor minden bizonnyal érdemes azt is végiggondolni, hogy - pusztán költség-hatékonysági alapon - érdemes-e kiépíteni az ezt biztosító intézményrendszert.

Hazánk továbbá tagja a Világkereskedelmi Szervezetnek, így terheli az a kötelezettség, hogy a szellemi tulajdon védelmét az élő szervezetek vonatkozásában is valamilyen módon biztosítania kell. Alapvető kérdés, hogy szabadalom-típusú rendszert léptetünk-e érvénybe, vagy valamilyen más megoldással élünk. Mint láttuk, az Egyesült Államok az élő szervezetek esetében is az ipari szabadalmak logikáját favorizálja, s Európa is követni látszik ebben, azonban az európai közvélemény megosztott ebben a kérdésben. Magyarország magatartását természetesen az Európai Unió egységes álláspontja messzemenően befolyásolni fogja, ha lesz ilyen. De még ha lesz is, nyilvánvalóan marad bizonyos játéktér az eltérésre.

Alapvető gazdasági és politikai kérdés tehát a magyar álláspont kialakítása. Gazdasági, hiszen fel kell mérni, hogy a szabadalom kiterjesztésének milyen várható hasznai és költségei lesznek, azaz várható-e, hogy ösztönzi az innovációt és magyar szabadalmak születését segíti elő a mezőgazdaságban és a biotechnológiai iparban, avagy legfontosabb hatása a külföldi szabadalmak után fizetett jogdíjak országból való kiáramlása lesz. De mindezeken túl alapvető politikai tétek is kockán forognak: számot kell vetni az intézkedés szociális, etikai és ökológiai vonzataival.

Szociális szempontból nyilvánvaló, hogy az "élet-szabadalmak" hátrányosan érinthetik a gazdálkodókat és a kisvállalatokat, míg kedveznek a nagyüzemeknek. Nemcsak azért, mert inkább a nagyvállalatoktól várhatók versenyképes innovációk, de ezek szabadalmaztatásának, piaci bevezetésének költségeit is inkább ők tudják állni. Az etikai kérdések részben e szociális következményből erednek, ám sokkal alapvetőbb az a kérdés, hogy miként ítélhető meg az élet szabadalmaztatása. Az ökológiai probléma a mezőgazdasági szabadalmak homogenitást gerjesztő hatásában, valamint a géntechnológiák és a genetikailag manipulált növények mezőgazdasági alkalmazásának veszélyében áll. Ez utóbbi kérdés, persze, szabadalmaktól függetlenül is szabályozható, s a géntechnológia alkalmazása elvben korlátozható. A homogén mezőgazdasági kultúrák kialakulásának veszélye azonban véleményem szerint reális, így a mezőgazdaság biológiai sokféleségének fenntartását - az organikus művelés ösztönzésén keresztül - mindenképp támogatni kell. Hazánknak továbbá el kellene ismernie a Földművesek Jogait, és támogatnia kellene azokat a nemzetközi törekvéseket, amelyek a közösségi és a hagyományos tudás elismerését szorgalmazzák.

Összefoglalás

E tanulmánynak nem volt célja, hogy részletesen elemezze a biológiai sokféleségről szóló egyezményt, vagy hogy több metszetben mutassa be a biodiverzitással való gazdálkodás formálódó nemzetközi rezsimjét. Inkább a tulajdonjogok kérdésére koncentrált, amely az utóbbi időkben úgy politikai, mint akadémiai körökben nagy visszhangot kapott, s amely a biodiverzitási egyezménynek is fontos része. Az utóbbi évek fejleményei nyomán az tapasztalható, hogy a biodiverzitással való gazdálkodás alapját a biológiai erőforrások feletti tulajdon elismerése jelenti. Ennek egyik formája az államok egyfajta tulajdonjoga a területükön található erőforrások felett, másik formája pedig az élet megjelenési formáit hasznosító ipar fejlesztőinek szellemi tulajdonjoga az általuk előállított, izolált genetikai információ felett. Azaz egy eredendően közjószág privatizálása folyik. A folyamat nyelvi lenyomata az a diszkurzív változás, amely a riói egyezményben a biodiverzitás ökológiai fogalmát a biológiai erőforrások gazdasági kategóriájával váltotta fel.

A tulajdonjogok élet fölé való kiterjesztése reményt és aggodalmat is keltett. A reménykedők szerint most már az államok érdekében áll természeti kincseik megóvása, hiszen az hasznot hozhat; a vállalatok és a kutatók immár kötelesek fizetni egy eddig ingyenes erőforrás használatáért, ami igazságosabb helyzetet eredményez; a fejlődő országok pedig pótlólagos fejlesztési forrásokhoz jutnak, amit részben természetvédelemre fordíthatnak. A szellemi tulajdonjogok széles körű nemzetközi elismerése ösztönzést adhat a fejlődő országoknak, hogy kihasználják a biológiai erőforrásokban rejlő abszolút előnyüket, s biotechnológiai fejlesztésekbe fogjanak, a fejlett országok vállalatai pedig megnövekedett jövedelmezőségüket kihasználva fokozhatják beruházásaikat a fejlődő országokban, valamint több forrást fordíthatnak kutatásra és az annak alapját jelentő biodiverzitás megőrzésére.

Mások viszont óvnak a túlzott reményektől. Szerintük a gazdasági érdekeltség legfeljebb arra lesz elegendő, hogy a fejlődő országok néhány rezervátumot megőrizzenek, a "nyers" biológiai erőforrásokból származó piaci hasznok ugyanis nem elég nagyok ahhoz, hogy kellő ösztönzést jelentsenek a biodiverzitás fenntartásához. Ráadásul ezek a hasznok is a magánvállalatoknál és az államnál fognak lecsapódni, jó részüket nem is természetvédelemre vagy az organikus mezőgazdaság támogatására fogják fordítani. A helyi közösségek és a bennszülöttek a hasznokból nem fognak részesedni, az általuk képviselt tudás megbecsülése elmarad. A szellemi tulajdonjogok elismerése a helyi közösségek további elszegényedésével, a mezőgazdaságban a homogenizálás terjedésével fog járni, a fejlődő országok esélye pedig csökken, hogy saját, adott esetben hagyományos tudást hasznosító ipart építsenek ki az élet megjelenési formáinak hasznosítására.

Az azért valószínű, hogy a biodiverzitás gazdasági hasznainak tudatosulása adott esetben kedvezően befolyásolhatja a fejlődő országok hozzáállását saját természeti kincseikhez. Egyre világosabb, hogy az érintetlen természet már nemcsak kivágott faként, vagy irtással szerezhető földként hasznosítható, hanem megőrzése is előnyös: ökoturizmus, organikus mezőgazdaság, biotechnológiai kutatások helyszíne lehet. E tudati változás jelentőségét nem szabad alábecsülni: épp elég beszámolót ismerünk arról, hogy a modern fejlődés igézete, s az ezzel járó nemcsak környezetpusztító, de gazdaságilag-társadalmilag is ostoba projektek miként nyomorítják meg a fejlődő országok lakosságát. Ám az is bizonyos, hogy a piaci hasznok és az alapjukat jelentő tulajdonjogok se nem elegendő, sem pedig megfelelő eszközöket nem nyújtanak a biodiverzitás megőrzésére. A helyi és a nemzetközi közösségek beruházásai minden bizonnyal továbbra is nélkülözhetetlenek e cél elérése érdekében, azaz a biodiverzitás közjószág jellege mindenképp fennmarad, s fenn is kell hogy maradjon.

HIVATKOZÁSOK

Anand, R. P. (1997): Common Heritage of Mankind: Mutilation of an Ideal; The Indian Journal of International Law, vol. 37, no. 1, januĂĄr-mĂĄrcius, 1-18. o.

Barton, J. H. - Christensen, R. (1988): Diversity Compensation Systems: Ways to Compensate Developing Nations for Providing Genetic Materials; in. Kloppenburg, J. R. (szerk.): Seeds and Sovereignty: The Use and Control of Plant Genetic Resources; Duke University Press, Durham, 338-355. o.

Bashkar, V. ( Glyn, A. (szerk.) (1995): The North, the South, and the Environment; Earthscan, London

Baumann, M. - Bell, J. - Koechlin, F. - Pimbert, M. (1996): The Life Industry: Biodiversity, People and Profits; Intermediate Technology Publications

Benko, R. P. (1987): Protecting Intellectual Property Rights: Issues and Controversies; American Entreprise Institute for Policy Research, Washington, DC

Bhat, M. G. (1996): Trade-Related Intellectual Property Rights to Biological Resources: Socioeconomic Implications for Developing Countries; Ecological Economics 19, 205-217. o.

Boda Zs. ( Pataki Gy. (1998): Szabadkereskedelem ĂŠs a termĂŠszeti kĂśrnyezet; MĹąhelytanulmĂĄny, Budapesti KĂśzgazdasĂĄgtudomĂĄnyi Egyetem, VĂĄllalatgazdasĂĄgtan TanszĂŠk

Brush, S. B. (1992): Farmers' Rights and Genetic Conservation in Traditional Farming Systems; World Development, vol. 20, no. 11, 1617-1630. o.

Brush, S. B. - Taylor, J. E. - Bellon, M. (1992): Technology Adoption and Biological Diversity in Andean Potato Agriculture; Journal of Development Economics, vol. 39, 365-387. o.

Deardorff, A. (1990): Should Patent Protection Be Extended to All Developing Countries?; World Economy, vol. 13, 497-507. o.

DrÜge, S. - Soete, B. (1998): Trade-Related Intellectual Property Rights, North-South Trade, and Biological Diversity; Diskussionsbeiträge des Fachbereichs Wirtschaftswissenschaft der Freien Universität Berlin, Nr. 1998/47, Berlin

Duraiappah, A. (1996): Poverty and Environmental Degradation: A Literature Review and Analysis; Amsterdam, CREED Working Paper Series, No 8.

The Earth Summit (1996): The United Nations Conference on Environment and Development; UNCED, Kluwer

Frisvold, G. B. - Condon, P. T. (1998): The Convention on Biological Diversity and Agriculture: Implications and Unresolved Debates; World Development, vol. 26, no. 4, 551-570. o.

Goldsmith, Z. (1999): Vissza a jövőbe; Liget, 3, 85-89. o.

Hardin, G. (1993): The Tragedy of Commons; in. Daly, H. E. - Townsend, K. N.: Valuing the Earth: Economics, Ecology, Ethics; The MIT Press, 127-144. o.

Hufty, M. (1998): The International Regime of Genetic Resources: An Analysis of North-South Issues; Paper Presented at the 2nd International Conference of the European Society for Ecological Economics, mĂĄrcius 4-7, Geneva

Johnstone, N. (1995): Trade Liberalization, Economic Specialization and the Environment; Ecological Economics, szeptember

Krasner, S. D. (1982): Structural Causes and Regime Consequences: Regimes as Intervening Variables; International Organisation 36 (2), 185-205. o.

Laird, S. A. (1993): Contracts for Biodiversity Prospecting; in. Reid et al. (1993), 99-129. o.

Lipietz, A. (1995): Enclosing the Global Commons: Global Environmental Negotiations in a North-South Conflictual Approach; in. Bashkar-Glyn (1995), 118-142. o.

MacIntyre, A. (1999): Az erĂŠny nyomĂĄban; Osiris, Budapest

Noiville, Ch. (1996): Patenting Life - Trends in the US and Europe; in. Baumann et al. (1996), 76-85. o.

Paine, L. S. (1991): Trade Secrets and the Justification of Intellectual Property; Philosophy and Public Affairs, vol. 20, no. 3, nyĂĄr, 247-263. o.

Rawls, J. (1997): Az igazsĂĄgossĂĄg elmĂŠlete; Osiris, Budapest

Reid, W. et al. (1993): Biodiversity Prospecting: Using Genetic Resources for Sustainable Development; World Resources Institute, USA

Roe, E. (1994): Narrative Policy Analysis: Theory and Practice; Duke University Press, Durham, London

Sachs, W. (szerk.) (1992): The Development Dictionary: A Guide to Knowledge as Power; Zed Books, London

Sachs, W. (szerk.) (1993): Global Ecology; Zed Books, London

SchĂźcking, H. - Anderson, P. (1991): Voices Unheard and Unheeded; in. Shiva et al. (1991), 13-42. o.

Sedjo, R. A. (1992): Property Rights, Genetic Resources, and Biotechnological Change; Journal of Law and Economics, vol. XXXV., ĂĄprilis, 199-213. o.

Shiva, V. (1991): The Violence of the Green Revolution; Third World Network, Penang, Malaysia

Shiva, V. - Anderson, P. - SchĂźcking, P. - Gray, A. - Lohmann, L. - Cooper, D. (1991): Biodiversity: Social and Ecological Perspectives; Zed Books, London

Walden, I. (1995): Intellectual Property Rights and Biodiversity; in. Redgwell, C. - Bowman, M. (szerk.): International Law and the Conservation of Biological Diversity; Kluwer, 171-189. o.

LĂĄbjegyzetek: