 | II. évfolyam, 4. szám 1998. Tél |
| II. évfolyam, 4. szám 1998. Tél |
Bensőséges hangulatú ünnepség tanúja lehetett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektori tanácsterme 1999. február elején. A hetvenéves Kindler professzort köszöntötték születésnapján családtagjai, tisztelői, egykori és mai munkatársai. Az életmű egyes állomásait felidéző beszédek számos jellegzetes - s ma már gyakran humorosnak tetsző - elemet is felemlítettek a rendkívül gazdag életműből, és sokak számára, akik a professzort csupán egy-egy tudományos "korszakából" ismerték, most vált világossá: egymástól látszólag távol álló tudományterületek magas szintű művelése korántsem lehetetlen az igazságot fáradhatatlanul kutató és megalkuvást nem ismerő szellem számára.
Az alkalomra született méltatások szintén ezt erősítik: "(A professzor) több tudományterület élő klasszikusa. Hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy meglássa: mi lesz fontos. Fontos, nem ma, nem holnap, hanem holnapután. El is mondja, s noha a »hivatalos« tudomány rendszerint nem hisz neki, mindig talál olyanokat, akikben visszhangot kelt a mondanivalója" - írja Chikán Attila gazdasági miniszter abban a Kindler Józsefet köszöntő ünnepi tanulmánykötetben, amelybe a Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék munkatársainak tanulmányait gyűjtötte egybe Kerekes Sándor szerkesztő (Gazdaság Vállalkozás Vezetés; Műhelytanulmányok, 1999/1).
A Kovász, amelynek létrehozásában és életben tartásában szintén elévülhetetlen érdemeket szerzett a professzor, most - mintegy tisztelgésként az életmű előtt - szerkesztett formában közli azt a beszédet, amely 1999. február 11-én a Szilárd Leó-díj átvétele alkalmából hangzott el az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi aulájában. E rövid írásában Kindler József - aki a műszaki tudományoknak, a rendszerelméletnek, a döntéselméletnek, a környezetvédelemnek és az alternatív közgazdaságtani gondolatoknak egyaránt elismert kutatója - mintegy tudományos krédóját vázolja fel, s az érzelmi intelligencia fontosságáról szól.
Szűkebb szakterületünkhöz, a közgazdaságtanhoz visszatérve megállapítható, hogy egyre gyakoribbak azok a jelzések - nemcsak hazánkban, hanem szerte a világban is -, amelyek az évszázadok alatt berögzült közgazdasági paradigma lassú, de biztos háttérbe szorulására engednek következtetni. 1998-ban például a világszerte legnagyobb tekintélynek örvendő tudományos grémium, a svéd Nobel-díj Bizottság döntésére kaphatta fel a fejét a közgazdász-társadalom. A Nobel-díjjal jutalmazott főáramú közgazdászok hosszú sora megszakadt, s az indiai származású Amartya Sen, akinek munkássága az alternatív gondolkodók körében már korábban sem volt teljesen ismeretlen, vehette át a rangos elismerést a jóléti közgazdaságtanhoz való hozzájárulásáért. Sen professzor - a méltatás tanúsága szerint - olyan kérdésekre keresett és keres választ, amelyek a főáramhoz tartozó gondolkodók többségének figyelmét mindeddig elkerülték.
"Összegezhetők-e a társadalom egyes tagjai által a különféle alternatívákhoz rendelt értékek méltányos és elméletileg megkérdőjelezhetetlen módon? A többségi elv használható-e döntési szabályként? Miként kellene mérni a jövedelmi egyenlőtlenségeket? Milyen esetekben és hogyan hasonlíthatjuk össze a jólét eloszlását különböző társadalmakban? Miről lehet a lehető legjobban felismerni a szegénység visszaszorulását? Mely tényezők vezetnek éhezésre? Efféle kérdések megválaszolásával Amartya Sen számos értékes hozzájárulással gazdagított olyan területeket, amelyek a közgazdaság-tudomány feltétlen érdeklődési körébe tartoznak, és új utakat nyitott a kutatók eljövendő nemzedékei számára. Az életbevágóan fontos közgazdasági problémák tárgyalása során - a közgazdaságtan és a filozófia eszközeinek ötvözésével - visszaállította az etikai dimenziót." (A The Royal Swedish Academy of Sciences méltatása az 1998. évi közgazdasági Nobel-díj odaítélésekor.)
Pataki György, a BKE Gazdaságetikai Központjának egyetemi oktatója e számunkban tömören összefoglalja Amartya Sen tevékenységét, s az írásban az éhezés, a jogosultságok és a szabadság etikai szempontból kiemelkedően fontos elemei jelennek meg. Összességében tehát mind Sen professzor, mind Kindler professzor munkássága alapján bátran kijelenthető: e személyiségek mécsesüket nem véka alatt rejtegetik, hanem a mindenki által jól látható tartóra helyezik (vö. Mk 4,21).
Kiadványunk harmadik írása a megszokottól eltérő módon tekint a mezőgazdaság és a gazdasági szféra kapcsolatára, s a rendszerszemlélet, valamint az ember- és környezetbarát biogazdálkodás mellett száll síkra. A tanulmány szerzője Sárközy Péter nyugalmazott egyetemi tanár, akinek neve bizonyára ismerős a szélesebb látókörű szakmai közvélemény számára, s egyben ő a hangoztatott nézetek gyakorlati megvalósításán fáradozó Biokultúra Egyesület elnöke.
A Kovász 1998. tavaszi számában - a semleges állammal szemben kívánatos korrekt állami berendezkedés felvázolásakor (lásd Kocsis Tamás akkori írását) - már felbukkant az alkotmány kulcsfontosságú szerepe. Az ott kifejtettek szellemében fogant - korrektnek nevezhető - alkotmány tervezete továbbra is kidolgozásra vár. Fáy Árpád e számunkban olvasható írása hasonló módon közelít a témához: a rövid hozzászólás a (gyakran monopoljellegű) gazdasági struktúra által csorbuló valódi emberi jogok láttán nem az emberi jogok kusza rendszerének további toldozása-foldozása mellett érvel, hanem a probléma alkotmányos szintű rendezése mellett áll ki. Kiderül az is, hogy - tekintettel az európai hagyományok keresztény jellegére - a keresztény egyházaknak fontos szerepet kellene betölteniük az alkotmányozás során.
Zárásként a Kovász olvasói által minden bizonnyal jól ismert David C. Korten 1999 tavaszán angol nyelven megjelenő új könyvét ismerteti Dabóczi Kálmán. A könyv, amint az ismertetésből kiderül, immár nem a globális gazdasági rendszer bírálatára összpontosít, hanem - Korten reményei szerint - hatékony cselekvési irányt mutat a tettre kész emberek számára.
KOCSIS TAMÁS